Kétmilliárdos hűtlen kezelés miatt emeltek vádat tizennyolc ember ellen

2023.10.21

Pécs, 2023. október 12., csütörtök (MTI) - Tizennyolc ember ellen emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség, mert több mint kétmilliárd forintos kárt okoztak egy központi költségvetési szervnek - tájékoztatta a Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-t.

A vádhatóság csütörtöki közleményében azt írták: egyebek mellett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, vesztegetés és pénzmosás miatt kell felelniük a bíróság előtt a vádlottaknak, akik közül hárman vezetőként dolgoztak egy központi költségvetési szervnél.
A két budapesti temető vagyonkezelését is végző szervezet a sírkertek fenntartási és üzemeltetési feladatainak ellátására 2017-ben és 2019-ben közbeszerzést írt ki, amelyen az egyik vezető barátjának cége is indult.


A szervezet két vezetője és kiíráson induló gazdasági társaság közösen arra törekedtek, hogy a nyertes az érintett baráti cég legyen, ezért az ajánlati felhívás megfogalmazásában, valamint a pályázat elkészítésében a kiíró szerv vezetői is részt vettek.
A közbeszerzési eljáráson győztessé nyilvánították a kiszemelt céget, amely ezt követően a piacinál lényegesen magasabb áron végezte el a fenntartási munkálatokat és az eseti megrendelések teljesítését. A túlszámlázás és megrendelések célja az volt, hogy a központi költségvetési szerv pénzeszközei a nyertes gazdasági társasághoz kerüljenek - írta a vádhatóság.


A későbbiekben a megbízott cég a munkákat fiktív szerződésekkel tovább számlázta különböző cégeknek, melyek vezetői ezen összegeket visszajuttatták a költségvetési szerv vezetője részére.
A költségvetési szerv főigazgatójának irányításával több mint kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a vádlottak a 2017 és 2020 között.


Az ügyészség a költségvetési szerv érintett vezetőit, a nyertes vég vezetőjét hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel, vesztegetés elfogadásának bűntettével, míg a többi vádlottat pénzmosás bűntettével vádolja.

hkz \ bdó
MTI 2023. október 12., csütörtök 10:08